Szeretnék javítani a tokiói tízedik helyemen. – Tíz perc Pétervári-Molnár Bendegúzzal

A Kultúr 10 oldalon most egy három részből álló sorozat indul, melyben az evezés kerül fókuszba, abból az alkalomból, hogy 2024. április 25-28 között rendezik meg Szegeden az Evezős Európa-bajnokságot, valamint idén XXXIII. a nyári olimpiai játékokat Párizsban. A sorozat első részében Pétervári-Molnár Bendegúz egypárevezőssel beszélgettem. Nevével először a riói olimpia kapcsán találkozhatott igazán a sportkedvelő közönség. Ekkor Bendi sporttörténelmet írt, hiszen húsz év elteltével, ő volt az első, aki az evezősök közül kijutott az olimpiára. Azóta már túl van több világversenyen, köztük a tokiói olimpián is, és most Párizsra készül.

Pifkó Szera: Legutóbb 2016-ban találkoztunk és beszélgettünk, abból az apropóból, hogy férfi egypárevezésben húsz év után Te képviselhetted Magyarországot először az olimpián. Azóta számtalan tapasztalattal lettél gazdagabb, és idén már a harmadik olimpiádra készülsz. Miben más a mostani felkészülésed, mint amikor az első ötkarikás versenyedre készültél?

Pétervári-Molnár Bendegúz: Sikerült egy nagyon profi sportpszichológust találnom és tőle nagyon sokat tanulok. Szerintem ez egy nagyon szignifikáns változás a felkészülésemben, illetve az új edző.

Kellett egy új impulzus?

Igen. Magyarország az evezős érmeseket nem gyártja futószalagon. Ezt az is bizonyítja, hogy az utolsó evezős világbajnokunk 2000-ben volt. Azóta nem olimpiai számokban állt magyar csapat egyszer a dobogó tetején 2017-ben. Húsz év alatt bár az evezős sport is rengeteget változott, viszont az edzőképzés, vagy az edzők személye sokat nem.

Most egy szlovén edzővel is dolgozol. Miért?

Apukámmal közösen azt állapítottuk meg, hogy valószínűleg mi valamit nem tudunk evezésben, amit a külföldiek már igen. Ez egy nehéz út, amit járok. A legnehezebb számban próbálkozunk. Most már azért én is harmincéves vagyok. Ebben az életkorban, azért már bármi történhet, ami miatt nem biztos, hogy lesz még egy olimpia a sportkarrieremben. Soha nem tudhatom, mikor jön valami olyan tényező, ami gátol abban, hogy továbbmenjek ezen az úton. Úgy éreztem, hogy elfogyott az idő. Itt az ideje abbahagyni a sötétben tapogatózást. Ezért egy külföldi szakember segítségét kértük, aki nagyon lelkesen segíti a felkészülésemet. Szerintem ez egy nagyon jó kooperáció, amiből mi is sokat tudunk tanulni és neki is sikerélmény, hogyha sikerül elérni a közös célokat.

Esetleg gondolkozol edzősködésben, ha már befejezted a porfi pályafutásodat?

Nem szeretnék edző lenni. Szövetségi kapitányként el tudnám képzelni magam. Az az evezésben inkább egy menedzser és nem egy edzői szerep. Elég konzervatív társaság az evezősöké. Ezért is fontos az, hogy legyen valakinek szakképesítése ahhoz, hogy edző lehessek. Én viszont nem szeretnék öt évet szentelni erre a képzésre, csak azért, hogy utána szövetségi kapitány lehessek. Annyira azért nem vonz! Ezzel szemben bárkinek szívesen segítek és osztom meg a tudásomat azokkal, akiknek erre van igényük. Majd meglátjuk, hogy lesz-e ilyen!

Volt már erre példa?

Egy-egy ilyen szokott lenni. Most is együtt edzőtáborozunk majd egy sráccal, egy másik klubból. Szívesen elmondok mindent, hogy ne kelljen másnak is végigjárni azt az utat, amit nekem végig kellett járnom.

A felkészülésedet nagyban segíti az a csapat és összetartás, ami körülvesz a Budapest Evezős Egyesületben. Szerinted mi a jó csapat titka?

Két éve átvettük az egyesület a működtetését. A feleségem – Sváb Dorottya – lett az elnök. Mindannyian nagyon lelkesek vagyunk, jó a hangulat és a közös munka. Ebből is fakad szerintem, hogy minden szempontból iszonyatos tempóban fejlődik az egyesület. Nagyon dinamikusan fejlődünk, ebből kifolyólag, szerintem mi meg tudjuk azt csinálni, hogy nemzetközi szinten kiemelkedő klubot tudjunk létrehozni. Nyilván ez öt-tíz év.

Mert egy a cél…

Igen. Nem akadályozzuk, hanem segítjük egymást, ebből fakadóan nagyon jó az általános hangulat. Illetve apukám csinált egy akadémiát, amin belül edukálja az edzőinket. Átadja nekik azt a tudást, amit megszereztünk közösen az évek során. Ezzel már lehet tovább építkezni. Jó látni, hogy nagyon lelkesek a fiatal edzőink. Nagyon pozitívan látom a jövőt a klubban.

A párizsi lesz a harmadik olimpiád. Milyen érzésekkel gondolsz az ötkarikás játékokra?

Ez egy nagyon különleges verseny. Annak, aki nem vett részt olimpián, annak nem lehet elmondani, hogy milyen. Persze mindenki mondja, hogy az olimpia az más, de addig nem hiszed el, amíg nem vagy ott. Tényleg más! Minden más! Nem tudnám megmondani, hogy miért annyira különleges. Nyilván az egésznek a hangulata. Tényleg egy nagyon különleges atmoszféra, ami ilyenkor körülveszi a sportolókat. Az evezés és azon belül is az én számom az első az olimpián. Rióban is és Tokióban is én voltam a magyar csapatból a leges legelső induló. Reggel nyolc óra, első futam, egyes pálya, az az enyém volt. Párizsban is én leszek az első, aki a magyar csapatból megkezdem a versenyzést.

Hogy viseled azt lelkileg, hogy Te leszel az első a magyar csapatból, aki megkezdi a szereplést az olimpián és rád szegeződik először minden tekintet?

Szívesen kezdek korán, mert hosszú a verseny. A falu hangulata is egy kicsit már más a második héten, több buli van, látod az embereket, már többen vannak az utcán. Szerintem így jobb az első héten kezdeni, mert akkor a második héten már lehet lazítani. Erre meglesz a lehetőség Párizsban. Egy Világ- vagy egy Európa-bajnokságon, valamint egy átlagos versenyen az van, hogy ingázunk a versenypálya és a hotel között. Ezen a vonalon mozog az ember. Az olimpián viszont már a faluban is az van, hogy például az ebédlőben már látsz más sportolókat is. Így van lehetőség arra is, hogy az akkreditációs kártyára más nemzetek kitűzőit begyűjtse az ember. Minden nemzetnek más-más kitűzője van. A sportolók egymás között ezeket szokták cserélgetni.

Ezek szerint az olimpiai faluban ez az egyik hobbyd? (mosoly)

Én ebben nagyon jó vagyok. (nevet) Körülbelül két és fél kilós akkreditációval szoktam hazajönni. Ez segít az olimpiai faluban történő integrációban is. Lehet találkozni olyan országok sportolóival, akmikről ritkán- vagy még nem is hallottál. Látod, hogy készülnek más sportolók a versenyszámaikra. Van konditerem, valamint egy játéktér, ahol szintén találkozol más sportolókkal. Ez kicsit elvonja a figyelmét az embernek és ez jó.

2016-ban volt olyan, akivel tartjátok a kapcsolatot?

Inkább a magyar csapatból ismertem meg új embereket, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. A tokiós szobatársammal is nagyon jóban maradtam. Mivel evezősként egyedül vagyok, ezért bárki lehet a magyar csapatból szobatársam. Ez teljesen random. Olyan nagyobb csapatoknál, mint például az evezősök, a vívók, vagy a vízilabdázóknál, természetesen nincs nagy matek, azzal kapcsolatban, hogy kikkel kerülnek egy szobába.

Pétervári-Molnár Bendegúz és édesapja Molnár Zoltán (Lopez) a tokiói olimpián.

Ha vége lesz a versenyednek, akkor tervezed, hogy körbenézel Párizsban?

Szeretek várost nézni. Verseny után Párizsban is körbenéznék szívesen. A francia kultúrán kívül még nagyon vonz, Disneyland. Egyrészt mert nagyon szeretem a vidámparkokat, másrészt mert Disneylandben van egy futókör, ami nagyon szabályos nyolcszög. Olyan jól néz ki a térképen, hogy ezért körbe szeretném futni.

Mi az, amit kitűztél célul?

Szeretnék javítani a tokiói tízedik helyemen.