“Szeretek kísérletezni a zenében.” – Tíz perc Ács Dominika fuvolaművésszel

Ács Dominika fuvolaművész, énekes tavaly elnyerte a Junior Prima-díjat. Ennek apropóján beszélgettünk, többek között arról, hogy a díjjal járó figyelmet hogyan tudja kamatoztatni új projektjeinél, de beszélgettünk a fuvola hangjának színeiről és a szabadságérzet fontosságáról is. 

Tavaly kaptad meg a fiatal tehetségeknek járó Junior Prima-díjat, amivel nagy figyelem is együtt jár…

Igen, bár a figyelmet a sajtó részéről nem csak a díj hozta, hanem azok a projektek is, amelyeken jelenleg dolgozom. Nekem is váratlan volt, hogy sok megkeresés érkezett ebben az időszakban, amelyeket aztán fel tudtam használni a következő projektjeim beharangozására. 

Nem csak fuvolázol, de énekelsz is. Melyik volt előbb? 

Az éneklést általában nem az oktatási rendszer keretein belül kezdjük el tanulni. Nap mint nap jelen van az életünkben, akár otthon a családban, akár az iskolában, ünnepnapokon. A hangszeres játék tanulása viszont tudatos választás, mely gyakran a zeneiskolában kezdődik. Ennek értelmében mindenképpen az éneklés volt előbb, melyet a konzervatóriumi évek alatt kezdtem tudatosan fejleszteni, ahol az is eldőlt, hogy nem a klasszikus hangképzés az én irányom - klasszikus fuvolistaként viszont célom volt a lehető legmagasabb szintű képzésig eljutni. 

Mi volt annak az oka, hogy a klasszikus éneklést nem preferáltad?

Tizenöt évesen kezdtem el énekelni. Akkor a hang még nagyon sokat formálódik, változik, ezért igazából abban az életkorban nehéz eldönteni, kinek milyen műfaj, stílus a legideálisabb az adottságaihoz. Az opera világa ebben az időszakban még nem annyira érdekelt, viszont az már akkor is izgatott, hogyan tudok társulatot szervezni magam köré, ahol alkotóként is tudok működni. 

Mit ad neked az, amikor a fuvola és az ének mellett még csapatot is Te szervezel magad köré?

Szeretem megtalálni a saját alkotótársaimat olyan projektekhez, amelyek nagyon kíváncsivá tesznek. Vannak olyan, felkérések, amikért nagyon-nagyon  hálás vagyok, de amikor van egy saját projektem, akkor ott a kezdetektől minden döntést én hozok meg. Persze ezek állandóan változó, alakuló, formálódó döntések, amelyeket társaimmal együtt alakítunk. Az, hogy kiket hívok meg a közös gondolkodásra, munkára azzal tulajdonképpen pozícionálom magam. 

Akkor ez tulajdonképpen egyfajta szabadságérzetet nyújt számodra…

Igen, mindenképpen. De ez a fajta szabadságérzet sokszor félelemmel is jár...

Akkor ez a szabadságérzet nem felhőtlen?

Ó, nem (nevet). Egyáltalán nem! Amikor az embernek döntéseket kell hoznia, az nagy felelősség. Mindemellett ez egy magányos műfaj, ezért mind a testet, mind a lelket egyformán karban kell tartani hozzá. Fontos, hogy az ember el tudjon számolni a döntéseivel önmaga és a világ felé. Mindemellett lényeges, hogy felelni tudjak arra a kérdésre, hogy miért jött létre az adott produktum.

A fuvola hangja mennyit segít ebben a mentális nehézségekkel teli folyamatban? 

A bennem lévő feszültségek akár az énekléssel, akár a fuvolázással automatikusan oldódni kezdenek. Maga a légzés folyamata nagyon jó hatással van az idegrendszerre, a mentális egészségre. A próbafolyamat kezdete számomra megnyugtató hatással bír: akkorra már általában elhagyom a félelmeimet és a szorongásaimat, az alkotás elevenné tesz.

A projektek körforgásszerűen követik egymást…

Ezt jól látod. Ennek a folyamatnak van egy ciklikussága, amit fontos kiismerni. Nyilván minden projekt más, de egyfajta mintát mindegyiknél meg lehet figyelni, így az ember a projektek által egyre jobban megismeri önmagát. Felismerem a nehézségeket, hullámokat és hogy ezeken hogyan tudok adott esetben túllendülni. 

Ettől magabiztosabb is lettél, vagy a bizonytalanságfaktornak meg kell lennie ahhoz, hogy egy olyan koncert jöhessen létre, amely azután mindenki számára üdítő?

A magabiztosság mindig izgalmas kérdés. Nyilván van egyfajta rutinom, intuícióm, ami zsigerből jön. Szakmai kérdésekben viszonylag könnyen tudok dönteni. Tudom, hogy ha bármi történne, feltalálom magam a színpadon. Ettől függetlenül az egyre növekvő kihívások magukban hordozzák a fejlődést. Emiatt nincs az az érzésem, hogy a rutin miatt bármi megszokássá válna. Szerencsére mindig mindenért meg kell dolgozni, küzdeni. 

Ha a fuvola hangját meg kellene jeleníteni színekkel, akkor szerinted milyen színű lenne?

Ezerszínű. Azzal párhuzamosan, hogy a személyiségem fejlődik, a fuvolázásom is egyre színesebbé válik. Az eszköztáram is egyre nagyobb. A fuvola nagyon érzékeny hangszer, közvetlenül a légzés által születik meg a hangja, ténylegesen a lelkem lehelem bele.

Ez a színskála milyen? 

A színpalettán az alapszínek elkezdenek egyre jobban rétegződni, ezáltal egyre árnyaltabbak lesznek a hangok. Szeretek kísérletezni a hangszerrel, a hangszínekkel, mint a gyerekek játék közben. Ez a fajta gyermeki kíváncsiság jellemző rám a zenében és az életben is.

Februárban volt egy friss bemutatód a Zeneakadémián…

Oláh Krisztiánnal február 23-án, a Zeneakadémián volt a Tükör által homályosan című koncertünk, amit Ingmar Bergman rendező művészete inspirált. Nagyon érdekel minket az a fajta szemlélet, ahogyan ő dolgozik. Elképesztő mélységében és érzékenységgel tekint az emberi kapcsolatokra, nagyon önreflektív a gondolkodása. Azt hiszem ez a mi duónkra is jellemző. Szeretjük a részletezni, finomhangolni a dolgokat. A duó ilyen szempontból is izgalmas műfaj. Egyenrangú, tehát számíthatunk és reflektálhatunk benne egymásra. Amikor rajtunk kívül megjelenik egy külső - akár másik művészeti ágból érkező - elem, akkor az inspirál minket a zenélésben. Egészen bámulatosak azok a szövegek, amelyekkel Bergman kapcsán ismerkedtünk meg.

Milyen projekt vár még rád a közeljövőben?

2024-ben megjelenik az első önálló albumom, ami nagy izgalommal tölt el. Saját dalokat írni nagyon intuitív folyamat. Még nincs akkora rutinom a dalszerzésben, mint a hangszeres játékban, ennek ellenére egyértelműen érzem, hogy most ezen az úton is el kell indulnom