„…sport nélkül nem hiszem, hogy lehet színházat csinálni.” – Tíz perc Bacsa Ildikó színésznő, atlétikai versenybíróval

Augusztusban én is kilátogattam a budapesti atlétikai világbajnokságra. Nagy élmény volt szurkolóként átélni azt a hangulatot, látni a versenyzők koncentrált és örömteli, győztes pillanatait. De mi a helyzet azokkal, akik a versenybírói munkájukból fakadóan, testközelből élhették át ugyanezt a versenypályán, a stadion közepén, a versenyzőket segítve. Bacsa Ildikó színésznő, atlétikai versenybíró azok között volt, akik ezt megtapasztalhatták. Vele beszélgettem!

Sport és színház egyszerre van jelen az életedben. Melyiket érzed erősebbnek?

A sport, ahogy az edzőm – Szerencsés Tamás – is szokta mondani olyan, mint a fogmosás, vagy a zuhanyzás, hozzá tartozik az élethez. Én hét éves korom óta atletizálok. Bár a futás az életem szerves része, mégis a színház az első. Az a munkám. A szerelmem. Viszont sport nélkül nem hiszem, hogy lehet színházat csinálni. Mind mentálisan, mind fizikálisan szükség van arra, hogy folyamatosan jó erőnlétben legyek. Ezt különösen az Egy vagyok című előadásomnál érzem, ahol egy órán keresztül egyedül vagyok a színpadon és le kell kötnöm a nézők figyelmét. Az előadásokon túl a próbákat is jobban bírom, mint egy-egy olyan kollégám, aki nem sportol. Úgy gondolom, hogy ehhez a szakmához elengedhetetlen, hogy mozogjon valamit az ember.

Ha a futás gyermekkorod óta része az életednek, hogyhogy végül hivatássszerűen nem hosszútávfutó lettél?

Szerintem nem voltam annyira jó futó, hogy érdemes lett volna ezt továbbfejleszteni. A színházat meg már akkor is nagyon szerettem. Jártam színjátszókörbe és úgy tűnt, hogy eléggé jól teljesítek a színpadon.

Te gondoltad magadról, hogy nem lennél elég jó futó, vagy volt, aki megerősített ebben?

Azt érzi az ember, ha nem az az ő útja. Nem jöttek úgy az erdemények, ahogy én gondoltam, valamint az edzők sem támogattak abban, hogy a hosszútávfutást legyen a hivatásom. A színházban viszont igen. Mondták, hogy mindenképpen jelentkezzek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nekik lett igazuk. Érettségi után egyből fel is vettek.

Egy-egy előadás vagy próbafolyamat hasonlítható maratoni futáshoz?

A főpróbahét. Ott nagyon figyelni kell. Előadás napon is már biztos, hogy úgy kelek fel, hogy már a nap elejétől kezdve felkészülök az esti előadásra. Arra koncentrálok, hogy a színpadon is a maximumot hozzam ki magamból. Ebben az is segít például, hogy nem eszem degeszre magam. A futás például még egy ilyen napnak is a szerves részét képezi. Vannak vele céljaim.

Mik ezek a célok?

Az edzőmmel most a jövő évi Ultrabalaton futásra készülünk. Kellenek az ilyen célkitűzések. Izgalmas lesz, mert párban fogjuk lefutni. Bízom benne, hogy sikerül jól teljesíteni.

Mikor érezted úgy először, hogy edzői segítségre van szükséged?

Akkor, amikor lefutottam az első maratonom, és nem igazán ment úgy, ahogy szerettem volna. Nem csináltam jól a frissítést sem, ami egy versenyen elengedhetetlenül szükséges, hogy jól működjön. Az az egyik kulcsa a hosszútávfutásnak. Nem fejlődtem.

A futás és a színház mellett atlétikai versenybíró is vagy…

A covid ideje alatt 2021 tavaszán a lezárások idején, megjelent egy hirdetés, hogy online oktatásban versenybírókat képeznek. Gondoltam jelentkezem. Az atlétikát én mindig imádtam nézni is.

Hogyan zajlott az oktatás?

Nagyon hosszú, több hónapos online képzésen kellett részt venni. Három és fél hónap tanulás után, egy nagyon hosszú tesztet kellett megoldani hatvan perc alatt. Utána gyakorlati vizsgákon kellett bizonyítani a rátermettségünket. Ez azért is nagy dolog, mert a versenybírók mind a hivatásuk mellett végzik ezt a tevékenységet, mivel a hazai versenyek 99 százalékban a hétvégén vannak.

A budapesti atlétikai világbajnokságon Te is a versenybírók között lehettél…

Alapvetően ezt a képzést azért hirdették meg, mert a budapesti világbajnokság miatt sok versenybíróra volt szükség. Májusban aztán jött a hír, hogy beválogattak engem is a budapesti világbajnokság versenybíró csapatába. Ezt követően megint jött egy időszak, amikor a vb felkészülésünk ment. A világ minden tájáról főbírók tartották az órákat online, majd a helyszínen is. Nagyon alapos felkészítésen vettünk részt.

Milyen élményekkel gazdagodtál az atlétika világbajnokságon a munkád ideje alatt?

Csodálatos élmény volt. Nem tudom leírni azt az érzést, amikor állok a stadion közepén és az emberek őrjöngve szurkolnak. Az a kettősség volt fura, hogy hallod az ovációt, de közben tudod, hogy neked borzalmasan kell koncentrálnod, mert nem hibázhatsz. Nagyon oda kell figyelni a versenyzőkre. Azért voltunk ott, hogy ők a legjobbjukat tudják nyújtani. Nekünk az volt a legfontosabb, hogy ők jól érezzék magukat.

A budapesti atlétikai világbajnokság versenybírói

Te bíróként mit és hogyan tudsz segíteni a versenyzőknek?

Van a lécfeltevő, a vezetőbíró, a főbíró, aki méri az ugrások szabályosságát. Én az atléták mellett voltam versenybíró. Nekem az volt a feladatom, hogy elmondjam a versenyzőknek, hogy milyen szabályrendszerek vannak. Teszem azt, hogy egyedül nem mehetnek ki például a mosdóba. Közben jegyzőkönyvet is írtam, ami azért is fontos volt, mert a versenyzők ebből is tájékozódhattak. Én adtam nekik a jeges törölközőt, ha melegük volt. Az egész nagyon izgalmas volt. Életre szóló élmény.