„A sportoló lelkiállapota a prioritás tetején áll.” – Tíz perc Bőhm Csaba öttusázóval

Sportszerető családban nőttem fel, ezért bármely sporteseményt, világversenyt szívesen követem a televízióban, vagy szurkolóként kilátogatok egy-egy versenyre, ha úgy hozza az élet, hogy Budapesten rendezik azt. Mindig csodálattal nézem a sportolókat, hogy milyen energiával, erőbedobással küzdenek meg a helyezésekért, az érmekért. Ilyen rácsodálkozással figyelem az öttusát is, ahol számomra az az igazán meghökkentő, hogyan lehet egyszerre öt sportágban is egyformán, vagy hasonlóan jól teljesíteni, edzeni, mind fizikálisan, mind mentálisan. Többek között ez vezetett oda, hogy megkeressem Bőhm Csaba öttusázót és beszélgetésre invitáljam. Lelkiállapot, felkészültség, erőnlét, olimpia, maximalizmus, többek között ezekről gondolkodtunk együtt.

Ha rossz a lelkiállapotod, akkor az mennyire befolyásolja a sportteljesítményedet?

A sportoló lelkiállapota a prioritás tetején áll. Rossz lelkiállapotban nem lehet alapvető jó létet teremteni magadnak, főleg nem a sportban, amikor századokon, centimétereken, reakcióidőkön múlik nagyon-nagyon sok minden. Ránk hatványozottan is igaz, hogy teljesíteni, csak a legjobb mentális és lelkiállapotban tudunk.

Mentálisan hogyan tartod karban magad?

Válogatott szinten vannak pszichológusok. Nekem is van, már hat éve, akivel minden héten tartom a kapcsolatot, így gyakorlatilag karban vagyok tartva. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor le kell mondani a versenyt, mert sérülésveszélyes. Ezért is fontos, hogy rendben legyünk.

A pszichológuson túl van olyan, amivel Te magad tartod karban a lelkedet?

Hívő ember vagyok, így az élet minden percében a hitemre tudok támaszkodni. A hitet és a pszichológiát teljesen egymás mellé lehet tenni, mert erősítik egymást. Mindezek mellett, természetesen nekem is fontosak azok a tevékenységek, amik feltöltenek. Számomra ilyen például az, ha egyedül lehetek csöndben, vagy ha főzhetek, süthetek egy vasárnapi napon a következő hétre.

Mi az az étel, amit gyakran készítesz és a kedvenceid közé tartozik?

Viszonylag sok mindennel bővítem a repertoáromat. Nemrégiben voltam egy ételintolerancia mérésen, melynek az eredménye nagyban befolyásolja a jelenlegi étkezési szokásaimat. Olyan alapvető élelmiszereket kellett elhagynom, mint a rizs, vagy a búza. Ettől jobb lesz a regenerációm és a teljesítőképességem. A dietetikusom nagy segítségemre van ebben a változásban.

Ez elég laktató így számodra?

Persze (nevet)! Anyukám is ezt kérdezte, hogy nem fogyok-e el? Egyébként ezeknek az élelmiszereknek nagyon-nagy a kalóriatartalma, szénhidráttartalma. A hajdina például olyan mintha rizst ennék, csak más az íze.

Bizonyos értelemben ez szemléletváltást is jelent, de gondolom a sportban elég feszített a napirended. Ebbe bele lehet rázódni?

Bele lehet jönni. Nyilván egy laikusnak, nagyon keményeknek tűnhetünk. Mi azért vagyunk könnyebb helyzetben, mert mi megkaptuk azt a sport iránti szeretetet, szenvedélyt, ami a legfontosabb, ezért ez könnyűvé teszi ezt az egészet.

Mondják, ha sok a stressz, akkor mozogj, sportolj…, de hogy van ez az élsportban?

Ez igaz ránk is, akik nap mint nap négy-öt edzést megcsinálunk. Ha én esetleg ideges vagyok, vagy történt velem valami, ami kizökkentett az egyensúlyomból, akkor az edzés ugyanúgy védőbástya számomra. Amikor benne vagyunk a folyamatban, akkor arra fókuszálunk, és ha a jelenben vagyunk, akkor nincs időnk arra, hogy rágódjunk a múlton és a jövőn. Nyilván vannak olyan edzések, amikor a zavaró tényező olyan mértékű, hogy hatással van az edzésre, de ezt megpróbálom kizárni. Ebben is segít a pszichológus.

Ha az ember sportol és maximalista is, akkor ebből fakadhat stressz is?

Maximalista vagyok és szerintem még olyan nap nem volt, hogy én azt éreztem volna, hogy készen vagyok, hogy elértem azt, amit akartam. Mindig van valami pici – főleg vívó edzések után – amin rágódok, vagy bosszant. Ezeket, ha valaki jól kezeli, és nem csavarodik be ettől, az előre viheti a pályafutását.

A maximalizmus segítheti a teljesítményt?

Én nem tenném feltételes módba, szerintem biztosan segít a maximalizmus.

Én csak azért tenném feltételes módba, mert láttam már olyat, amikor a maximalizmus hátráltató tényező volt, de nagyon jó akkor, ha ezt a sportban nem tapasztalod…

Igazából nekem is volt olyan, hogy a maximalizmusom miatt belehajszoltam magam egy sérülésbe, de ezek a kis visszajelzések segítettek abban, hogy megismerjem magamat. A maximalizmusom megmaradt, viszont kialakult egy erős önképem. Természetesen, egyáltalán nem érzem készen magam, de sokkal nagyobb önképem van, mint egy évvel ezelőtt. Most már tudom a határaimat. Úgy gondolom, ha ezt valaki tudja, akkor nem üthet vissza, hanem segít a hétköznapokban.

Az edzőiden kívül, kik a legfontosabb bástyáid?

A testvéreim. Velük egyre többet van olyan mély beszélgetésünk, ami előre visz. Ez abból is fakad, hogy mindannyian egy nézetet vallunk. Mindannyian keresztény katolikusok vagyunk.

A magánéletben rágódós típus vagy? Mert úgy vettem ki az eddigi szavaidból, hogy a sportban ez nem jellemző rád…

Az élet minden területén agyalós vagyok, viszont ahogy idősödök, több stabil pontot alakítok ki magamnak, amik meggátolják a csapongásokat. Ezt is tanuljuk a pszichológusommal, hogy a jelenben kell lenni és ez kizárja a gondolataim csapongását és az energiáim szétforgácsolását.

Összeszámoltad már, hogy hány országban jártál, ahonnan csak hűtőmágneseid vannak, de nem láttál belőlük a versenyek miatt semmit sem…

Tyűha. Sok. Például Egyiptomban voltam már háromszor két éven belül, és a buszúton, valamint a versenyhelyszínen kívül nem láttam belőle sokat. Viszont nem szeretek egy hétnél tovább külföldön lenni.

Benned mi mozog, amikor azt mondod, hogy egy hét után már mennél haza?

Ilyenkor azt érzem és tudom, hogy nem a helyemen vagyok. Alapvetően Magyarországon érzem jól magam. Amikor kiutazom, azt érzem, mintha vendégségbe mennék. Nyilván nem ennyire egyszerű ez az érzés, de annyit tudok, hogy itthon vagyok itthon.

Ennek tükrében, Te hogyan tudod kezelni azt, hogy még szinte haza sem jöttél egy versenyről, de már utazol is tovább egy edzőtáborba.

Mint azt említettem a beszélgetésünk elején, bizonyos áldozatokat meg kell hoznom a sport miatt. Számomra ez is egy ilyen dolog. Tudom, hogy én ilyenkor nem nyaralni megyek, meg jól érezni magam, hanem azért, mert nekem elvégzendő munkám van, arra koncentrálok. Ez attól is függ például, hogy milyen idő van ott, ahova edzőtáborba megyünk.

Az élsport mellett a Testnevelési Egyetem tanulója is vagy…

Edző szakon tanulok. Jelenleg már csak a szakdolgozat megírása és az államvizsga van hátra. Még van öt évem, hogy ezt megcsináljam. Az olimpia előtt viszont nem erőltetem azt, hogy ez meglegyen.

Akár nézőként, akár sportolóként voltál már olimpián?

Ifjúsági olimpián már voltam. A szisztéma ugyanolyan volt, mint a felnőtt olimpián, ezért már valamennyire belekóstolhattam abba, milyen a hangulat egy ilyen világversenyen. Ebből a szempontból, már van egy elképzelésem és tapasztalatom arról, hogy mire számíthatok, ha sportolóként részt vehetek a párizsi olimpián.

Érzelmileg, hogy viszonyulsz az olimpiához?

Az olimpiát én alapvetően nem gondolom túl. Nyilván vágyam, hogy érmes legyek, de nem érzem ennek az eseménynek a misztikumát. Nem függ ettől a boldogságom, az életem.