…”minden eredmény, amit az olimpián elérek, ajándék.” – Tíz perc Guzi Blanka világbajnoki ezüstérmes öttusázóval

Guzi Blanka öttusázóval a Rózsák terén találkoztunk. A templom mellett egy padon kezdtünk el beszélgetni. Körülöttünk dörgött az ég és az interjú végére még az eső is elkezdett esni, de nem bántuk. Égi jelnek vettük…

*Guzi Blanka öttusázó a világbajnoki ezüstérmével- illetve a csapat aranyérmével*
*Fotó: Kultúr 10*

Ha az eddigi öttusa pályafutásodat nézzük, azt láthatjuk, hogy tele volt kihívásokkal, izgalmakkal, különösen az elmúlt egy év. Milyen érzésekkel tekintesz rá vissza?

Igen, magasságokkal és mélységekkel teli karrierem van az öttusában. A világbajnokságra úgy mentem ki, hogy az ankarai Öttusa Világkupa Döntő után, már azt éreztem, hogy közel vagyok az olimpiára való kijutáshoz. Utólag már látom, hogy ez messze nem így volt. Nagy szükségem volt erre a VB szereplésre, ugyanis mind a három másik lány rendesen odatette magát a finishben. Nehéz volt kezelni ezt az érzést, de most nem éreztem magamon a nyomást.

Hajlamos az ember a környezet hatására nyomást tenni magára, Te is ilyen típus vagy?

Abszolút, stresszes típusnak mondanám magamat. Az hogy ki, mit mond az nagyon sokáig, nagyon fontos volt számomra. A 2022-es évem az erre ment rá. Nem éreztem jónak azt a közeget, ami akkor körülvett. Az nagyon megviselt.

Az olimpiai kvóta körüli helyzet hogyan hatott rád érzelmileg?

Most már megerősödtem annyira, hogy ezt a helyzetet érzelmileg kezelni tudjam. Nagyon sajnálom, mert igazságtalan szituáció ez most. Mindkét lány megérdemelte volna az olimpiára való kijutást. Gulyás Michelle nagyon sokat letett már az asztalra, Erdős Rita viszont, hatalmasat küzdött így a végén. Nagy eredményt ért el. Tényleg nem is szeretnék és nem is tudok okosat mondani. A helyzetmért pedig nagyon hálás vagyok, hogy így alakult. Nagyon hiszek Istenben, hogy ő alakította így ezt az utat számomra. Az, hogy ebből a kvótacsatából most idézőjelesen kimaradtam, jót tett a lelkemnek.

Szoktál álmodni a sporttal?

Szoktam. Nagyon sokszor álmodom, nagyon cifrákat. (nevet)

Az egyik verseny ilyen, a másik olyan, de egy közös bennük, hogy a sportoló mindegyikre megpróbálja kihozni magából a maximumot. Van, hogy ez sikerül, de van, hogy bármennyire is szeretné, valamiért nem megy neki. Szerinted mitől függ az, hogy akkor, ott éppen átkapcsol-e benned valami?

Erre én is keresem még a választ. Gyerekkori álmom volt az, hogy kijuthassak az olimpiára. A tavalyi versenyek viszont nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. Magamra helyeztem a nyomást azzal, hogy megszerettem volna szerezni a kvótát. Beletettem azt a munkát, amit lelkiismeretem diktált és nagyon rossz érzés volt, hogy nem jön ki. És, hogy mitől változott ez meg? Nagyon sokat dolgoztam ezen sportpszichológussal is.

Van egy ilyen kapcsoló, ami ilyenkor valaminek a hatására átkapcsol?

Nem tudom, hogy ezt mi hozta, mert pont a legnagyobb téttel bíró versenyekre kapcsolt bennem át valami, de megnyugvást éreztem. Talán ami még segített, hogy szeretem a hajrázásokat. Egy edzésen mindig a sorozatokból az utolsó a legjobb, azt nyomom meg legjobban. Átvetítve a pályára, most Szófia előtt kezdtem el érezni, hogy ez már tényleg a végjáték. Van még egy utolsó világkupa, egy világkupadöntő és egy világbajnokság, amit lovaglással rendeznek meg egyébként. Ez is egy pluszt adott hozzá. Ez segített még átkapcsolni bennem valamit.

A világbajnokságon a koreai lánnyal voltál nagy versenyben, és a végén megbillentél, ott mi történt?

Ahol lejöttünk a lovaspályáról a futópályán, ott a koreai lábába megbotlottam. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tette, de én azt hittem fognak neki pontlevonást adni. Ennek ellenére nem gondolom, hogy óvást kellett volna benyújtsak emiatt, mert úgy gondolom, hogy tényleg remekül versenyzett a korai lány. Nagyon rossz tempóban jött egyébként nekem, azt éreztem, hogy ki is zökkentett egy picit, meg a ritmusomat megtörte, de nincs bennem neheztelés. Az az ő nagyságát mutatja, hogy benne még volt annyi, hogy tudott így menni az utolsó körön.

*A dél-koreai Szong Szungmin és Guzi Blanka a 2024-es öttusa világbajnokság céljában Kínában.*

Júliusban Budapesten lesz az Európa-bajnokság. Láthatunk majd versenyezni?

Ezúttal női váltózni fogok. Ez azért is jó szerintem, mert az olimpia előtt kapok még egy utolsó hazai versenyérzést, egy lovaspályát. Nem lehet edzésen sem úgy szimulálni azt az érzést, mint amikor az ember belép a versenypályára, versenyöltözetbe és megkongatják a harangot. Mégsem egy egyéni verseny, ami több napos és nagyobb terhelést jelent, hiszen gyakorlatilag fél távot kell teljesíteni a társunkkal. Felszabadultság érzéssel tud az ember végig versenyezni, úgyhogy én mindenképp jónak láttam, hogy kapunk még egy lehetőséget a versenyzésre így a párizsi olimpia előtt.

A budapesti világkupa állomáson is hatalmas volt a hangulat a pálya mellett. Mennyiben könnyíti vagy épp fordítva, nehezíti a koncentrációt a hazai pálya?

Szerintem ez biztos, hogy személyiségfüggő is. Nekem egyértelműen segítség. Akárhány itthoni verseny van, mindig van egy olyan szurkolói mag, családom, pár barátom, akik tényleg minden alkalommal ott vannak, és én imádok előttük versenyezni. Jóleső érzés, amikor a pálya különböző pontjairól hallom a bíztatást. Persze olyat is ismerek, aki nem igazán szereti, amikor kint vannak a szülei mondjuk, de én tényleg azt tudom mondani, hogy az ember, amikor szenved, akkor az ilyen dolgok azért tudnak egy plusz löketet adni. Nagyon sokszor, amikor fókuszálva vagyok, és ténylegesen benne vagyok a feladatban, akkor nem is hallom és látom pontosan, hogy ki van ott.

Szoktad ilyenkor hallani a nevedet?

Van, hogy igen, sőt most már meg szoktam hallani. Régebben még ez sem volt jellemző. Meg sem hallottam, ami futás közben zajlott. Most már azért, ha nem is mindent, de sokkal több mindent hallok meg ilyenkor.

A világbajnoki döntőt követő reggel, amikor felébredtél Kínában, akkor nem volt egy csípjetek meg, mert nem hiszem el érzés?

Nekem ezen a versenyen a legfontosabb az volt, hogy a kvóta meglegyen. Amikor ránéztem az éremre a verseny után a szállodai szobámban, akkor az volt bennem, hogy ez tényleg megtörtént. Szóval ilyen érzés az volt. Meg amikor először belenéztem a szállodai szobám tükrébe, akkor úgy éreztem, mintha a kiskori énem nézett volna rám vissza, aki anno arról álmodott, hogy kijusson az olimpiára. Ez egy nagyon különleges érzés volt, amit még soha nem éreztem.

A párizsi tükörbe hogyan akarsz majd belenézni az olimpiai versenyt követően? Mivel lennél elégedett?

Biztosnak tartom, hogy minden sportoló álma, főleg azé, aki kijut az olimpiára, hogy érmes legyen. Nyilván ez bennem is ott van. A kiskori énemmel azt a szerződést kötöttem, hogy egy olimpiára jussak ki, ezért azt gondolom, hogy innentől kezdve, minden eredmény, amit majd ott elérek, ajándék. Akkor lennék a legboldogabb, ha érezném azt, hogy minden számban boldogan versenyeztem, és ki tudtam magamból hozni azt a maximumot, ami éppen aznap bennem volt. Ez egy olyan lehetőség, ami nagyon sok sportolónak nem adatik meg és én most ott vagyok, hogy nekem megadatik. Szeretném ennek minden pillanatát kiélvezni. Nem úgy, hogy teljesítménykényszerrel versenyezzek, hanem csak jó érzéssel.

Ha vége ennek az őrült vágtának, akkor mi lesz az első, amit csinálni fogsz?

Hazamegyek Kistokajba, ahonnan származom és kimegyek futni a mezőre. Arra a mezőre, ahova oda szoktam magam képzelni, amikor meditálok. Ezen kívül olyan emberek társaságában szeretnék majd lenni az olimpia után, akikre végig számíthattam, illetve a nevelőedzőmhöz is szívesen visszamennék.