„Békével a szívemben élek…” – Tíz perc Bőhm Csaba világbajnok öttusázóval

Tavaly novemberben találkoztam először Bőhm Csaba világbajnok öttusázóval, aki akkor az első olimpiájára készült. Engem azóta is lenyűgöz az a hit, amivel éli mindennapjait, és az a szeretet, amivel az öttusáról beszél. Szerencsésnek érzem magam azért, hogy ebben az évben minden versenyét láthattam és olykor (az Öttusa Országos Bajnokságon és a hazai világkupa versenyen) személyesen is tapasztalhattam, hogy a hit milyen lelki erőt tud adni számára.

Ha lenne egy fotóalbumod tele képpel az elmúlt egy évedből, akkor miről mutatnál nekem fotót?

Az Öttusa Világbajnokság után a Tatai Edzőtáborban töltött két nagyon boldog hetemről mutatnék fotót. Az olimpiára készültünk. Akkor jöttem rá arra, hogy igazából mennyire szeretem az öttusát. Magáért a folyamatért. Edzések, pihenés, megint edzés, megint pihenés, majd regeneráció. A kérdésedre ez villant be először.

Számomra furcsa, hogy nem a világbajnokságon való célbaérésed villant be először…

Boldog voltam akkor is, csak nem annyira, mint abban a kettő hétben ott a Tatai Edzőtáborban.

Milyen érzések voltak benned a világbajnoki győzelmed követően?

Eufória. Hatalmas boldogság. Kicsit beteljesülés. Jó volt visszanézni az életemre, hogy honnan hova jutottam. Amikor benne van az ember az adott folyamatban, akkor még nem látja a kérdőjelekre a válaszokat. Ez olyan, mint amikor az erdőben sétálunk, és csak akkor látunk ki belőle, ha egy magasabb pontra érünk. Számomra kicsit olyan volt ez a világbajnokság, mintha kijutottam volna az erdőből egy magasabb pontra. Ebből a szempontból számomra nagyon tanulságos és tartalmas világbajnokság volt a kínai.

Az erdőből való kijutáshoz a zsebedben kellett, hogy legyen az iránytű, hogy messzebbről ráláthassál az elmúlt időszakodra. Mit gondolsz miért nem került hamarabb elő az a lelki iránytű a zsebedből, miért pont most jött el ez a pillanat az életedben?

Meg kellett érnem erre lelkileg. A hitemben. Sok olyan dolog volt ezzel kapcsolatban, amiben le voltam maradva. Igazából az alapvető bizalom nem volt meg és a teljes ráhagyatkozás a Jóistenre. Erre jöttem rá a pszichológusom segítségével. Ő volt az, aki elindította bennem ezt az egész folyamatot, nagy meglepetésemre. Azt mindig is tudtam, hogy valami hiányzik ahhoz, hogy nyerni tudjak, hogy aranyérmet szerezhessek. Azt éreztem akkor, amikor ez a felszínre került, hogy ez lehet az, ami hiányzott. Utána nyertem meg a világkupa döntőt és a világbajnokságot. Szóval ez egy nagyon erős válasz volt Istentől, hogy jó az út.

Kételkedtél abban, hogy azon az úton jársz, amin járnod kell?

Nem kételkedtem, csak mindent én akartam megoldani. Saját kezembe akartam venni az irányítást. Mindent. Ahelyett, hogy ráhagyatkoztam volna Istenre és teljesen nyugodtan, félelem nélkül tudtam volna versenyezni. Rájöttem, hogy ez az, ami engem gátol a kiteljesedésben.

Geleta Balázs vezetőedző és Bőhm Csaba a világkupa döntő éremátadó ünnepsége után
Fotó: UIPM

A szorongás nagyon sok esetben a magunk felé támasztott nagy elvárás miatt van bennünk. Szét lehet választani a sportban és a magánéletben előjövő szorongást?

A két szorongás az kicsit más, de mégis ugyanaz. A versenyen leginkább attól van, hogy hogyan teljesítünk. Az életben viszont vannak komolyabb és mélyebb dolgok is, amik miatt szorongunk. Szóval nem lehet a kettőt összehasonlítani, de az alapja ugyanaz. Ez az állapot szerintem akkor szűnik meg, amikor hiszek és ráhagyatkozom Istenre, hiszen onnantól már nem én irányítok. Ezt tanultam meg. Nem mondom azt, hogy ez a tuti recept és mindenkinek egy csettintésre menni fog. Ez egy igen dolgos és nehéz út. Én így próbálom meg kezelni ezeket a dolgokat.

Az olimpiára vitted magaddal azt a nyugalmat útravalóként, amit a Tatai Edzőtáborban tapasztaltál?

Az olimpia előtt azért volt egy mélypontom, amikor realizálódott bennem, hogy ennek mekkora súlya van és felelősséggel jár. Ott megküzdöttem a démonjaimmal. Szerencsére ez az érzés a kiutazás előtti órákban megszűnt. Akkor már teljesen jól voltam lelkileg és testileg is, csúcsformában vártam az olimpiát.

Végül 13. lettél az olimpián…

Azóta sem tudom miért történt így. Nem féltem, nem volt bennem szorongás. Egy dolgot viszont tudok, hogy jó volt így, ahogyan volt. Akkor is, hogyha nagyon fáj és bánt ez az egész. Békével a szívemben élek, és azóta is próbálom feldolgozni ezt az egészet. A miértekre pedig majd később fogom megtudni a választ.

Térjünk vissza a világbajnokságra! Volt időd ünnepelni, feldolgozni azt, hogy világbajnok lettél?

Nem igénylem az ünneplést. Ha a szeretteim, családom és mindenki, aki számomra kedves ott van és velük meg tudom osztani ezt a sikert, akkor az jó, de nem szeretem, ha túl vagyok sztárolva. Nyilván köszöntöttek az előbb említett emberek, de nem volt nagyobb ünneplés. Pár napot kaptam csak pihenőnek, de akkor már csak az olimpiai felkészülésemre tudtam koncentrálni. Ezért valójában még a világbajnokságot sem tudtam igazán feldolgozni. Nagyon-nagyon sok mindent kaptam ettől a versenytől. Nem csak a világbajnoki címet, hanem egy elég komoly mennyiségű tapasztalatot is.

A versenyen szerzett tapasztalatok mellett volt időd arra, hogy kicsit megtapasztald a kínai vendégszeretetet, kultúrát, hogy körbenézz Csengcsouban? Volt igényed rá?

Volt időnk rá, hogy egy kicsit körbenézzünk, habár én nem vagyok az a városnéző típus. A nevezetességeket se mindig nézem meg. Ettől függetlenül azért körbenéztem. Kínában, a bevásárlóközpontokban is egészen más dolgok vannak, mint nálunk.

Milyen számodra ismeretlen termék jött szembe veled a boltok polcain?

Kacsanyelvet hoztam haza Kínából. Nálunk az snackként működik. Egyszer megkóstoltam, de nem volt valami jó íze. Barátaimnak sem tetszett annyira, de vicces volt. Megették.

A szüleid, testvéreid minden hazai rendezésű versenyen ott vannak. Édesanyád mond egy-két jó szót versenyek előtt, anyai bíztatást?

Nem szeretem és nem is igénylem, hogy mondjon. Ez furán hangzik, de ilyenkor már az az érzelmi töltet, amivel ő rendelkezik, amit tőle kapok, az néha tud zavaró is lenni.

Párizs repülővel csak pár óra. A családod az olimpián a helyszínen szurkolt és buzdított?

Igen, a helyszínen szurkoltak nekem, ott követték végig a versenyem. Nagyon sokat adott az is, meg azok a levelek is, amiket, az olimpiai versenyem előtt kaptam anyukámtól, bátyámtól és az egyik öcsémtől. Azokban a levelekben minden benne volt, így ennek köszönhetően jó lelki állapotban feküdtem le aludni a vívás előtti estén.

Versenyek előtt, vagy után szeretsz egy kicsit lecsendesedni és elvonulni a világ elől?

Minden verseny hatalmas teherrel, felfokozott lelkiállapottal jár. Izgalommal, meg minden olyan dologgal, ami nem csak a testet, hanem a lelket, a mentális dolgaimat terheli meg. Szeretek ilyenkor úgy elvonulni, hogy bár nem zárom ki az embereket, de hazamegyek Zsámbékra, nem itt vagyok Pesten. Esetleg kihagyok pár edzést. Én így töltődöm fel. Inkább kiszakadok a mókuskerékből.

Most mennyire vagy pihent?

Egyáltalán nem vagyok pihent. Ez az ötödik hetem az alapkiképzésen a sportszázaddal. Reggeltől-délutánig kiképzésen vagyok, de jó dolog, azért mert kiszakadok én is a sportból kicsit. Lefoglalja az energiáimat, a gondolataimat. Bár izgalmas az egész, azért várom a végét, hogy pihenhessek.

Egy kis tó mellett ülünk. Ha kifoghatnám neked az aranyhalat belőle, Te mit kívánnál? A sport mellett mire vágyódsz most?

Ez nagyon nehéz kérdés, (a válasz egy mély átgondolás után született meg). Vágyom arra, hogy kicsit a szociális életem táguljon: jó lenne, ha a nagyon régóta kialakult baráti kapcsolataimban nagyobb szerepet tudnék vállalni. Szeretnék több időt együtt tölteni a testvéreimmel.

A versenyszezon végén kik azok, akiknek köszönetet mondasz?

Az edzőimnek, a segítőimnek köszönöm meg ilyenkor a sok fáradozást, amit a szezonban, vagy az évek alatt tettek értem.